Három évet kapott a szeretőjét lánccal fellógató férfi
Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a pécsi férfit, aki 2012 nyarán kegyetlenül bántalmazta szeretőjét.
Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a pécsi férfit, aki 2012 nyarán kegyetlenül bántalmazta szeretőjét.
Részegen azon veszett össze egy férfi és egy női kosaras, hogy kinek tört el többször az ujja. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz. Will Tamás lemondott a Falco csapatkapitányi posztjáról.
Elfogták a nyíregyházi rendőrök azt a két férfit, akik brutálisan megvertek egy 92 éves asszonyt Tiszagyulaházán.
Két 16 éves fiú ellen emeltek vádat. Az egyik zalaegerszegi szakközépiskolában több alkalommal is ok és előzmény nélkül megütötték, megrúgták egyik diáktársukat. Az elsőrendű vádlott más iskolatársaira is rátámadt minden előzmény nélkül. Az iskola folyosóján, tornatermi öltözőjében lökdöste, ütötte és rúgta áldozatait.
Szombaton került sor tettlegességre a gyalogos nagypapa és a 32 éves autós között Győr kertvárosában.
Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy 38 éves miskolci férfi, akit pénteken bántalmazott egy 27 éves sajószentpéteri lakos, a tettest elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.
Egy társaság szórakozni indult július 5-én Tatabányán, ám az éjjel belekötöttek egy másik csoportba, amelynek tagjait meg is verték. A rendőrök csoportos garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást.
Egy férfi lerészegedett egy családi rendezvényen, majd kocsiba akart szállni a hétvégén Bács-Kiskunban. A többiek ezt nem engedték, ebből lett a baj.
A 16 éves fiút egy osztálytársa ütötte arcon az órák közötti szünetben.
Büntetőeljárás indult a vasárnap esti miskolci szurkolói összecsapás ügyében, két férfit őrizetbe vettek. Az előzetes hírekkel szemben nem egy vagy kettő, hanem hat szurkoló sérült meg az összecsapásban. Késelésről a rendőrség most sem beszélt.
Hat napja nem találják a pécsi polgármester lányára támadó Nyerges Zoltánt a rendőrök: hogy Pécsett, Baranya megyében, vagy esetleg az országhatáron túl van-e, egyelőre nem tudni. Bűnügyi szakértők szerint a bujkálás egy darabig lehet csak sikeres, sok pénz és jó kapcsolatok is kellenek hozzá, márpedig ezekből a pécsi támadónak valószínűleg nincs.
Mosógépbe rejtőzött el a rendőrök elől az a sajószentpéteri férfi, akit más mellett súlyos testi sértés miatt köröztek - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség.
Vádemelést javasol a nagyatádi rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt B. Sándor ötvöskónyi lakos ellen - közölte a Somogy megyei rendőrség.
Magyar férfi is szerepel a Scotland Yard tizenhat legkeresettebb külföldi bűnozójének listáján, amelyet a Daily Mail brit lap tett közzé hétfőn.
Szomszédja verte meg Baukó Évát, a ValóVilág egykori szereplőjét, aki féltékenységből veszekedett VV Évával, majd lekevert neki néhány pofont.
Súlyos testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki hétfőn arcon szúrt egy várakozó embert Pilisvörösváron.
Kihallgatták azt a két rendőrt, aki a gyanú szerint Szegeden megvert egy arab sakkozót.
Könnyebb sérülést szenvedett az a fiú, akit saját apja vágott meg tenyerén borotvával egy családi vita során hétfőn Lajosmizsén.
Kihallgatták a rendőrségen Cristofelt, a Való Világ 19 éves volt szereplőjét súlyos testi sértés kísérlet alapos gyanúja miatt.
Négy év fogházról jogerősen öt hónap, két évre felfüggesztett börtönre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a súlyosan látássérült férfinak a büntetését, akinek az unokatestvére azzal összefüggésben halt meg, hogy a két férfi dulakodásba keveredett 2009 novemberében Bocskán.